*6. Fejezet : A katasztrofális élet*

Sziasztok! Igen újra itt:) Nagyon sajnálom, hogy ennyi időt kihagytam, de nagyon sok dolgom volt..kapcsolat és a szóbelik..Na mindegy, ez nem kifogás..Mostantól hetente lesz új rész, minden szombaton!;) A mostani rész nagyon rövid lett, a következő ígérem jobb és hosszabb lesz!;)) Jó olvasást, és még egyszer  Bocsánat Mindenkitől! Puszii: Húsvétinyuszii:))

Ott hevertem a földön és a maradék energiámmal is arra koncentráltam, hogy megtaláljam Roset! Az érzések kavarogtak 

bennem..

„Nem halhatott meg!..Nem! Nem annyira bolond, vagy mégis? De nem..mégse! De miért is vagyok ebben olyan biztos? Olyan embert nem ismerek, aki makacsabb..és amit kigondol azt meg is teszi…”

Ebben a percben, ajtónyitódást halottam, és szélsebesen rohantam az ajtóhoz..reménykedtem..de csak Rose szülei voltak…

- Szia Stefani, te? – kérdezte Rose anyukája.

- Cs-csókolom.. – mondtam elcsukló hangon.

- Mi a baj Stefani? – kérdezte Mr. Simpson.

- Rose eltűnt..Este buliban voltunk, ahová várta a barátját, Josht, de nem jött el. Majd valószínűleg látott egy képet amin Josh és egy másik csaj van.. – mondtam és mire a végére értem kicsordult egy könnycsepp a szememből.

- Uram isten!! Meg kell találnunk! – kiáltotta Rose mamája.

- Mit tudsz róla mit tehetett magával? – kérdezték és rám meresztették a szemüket.

- Begyógyszerezte magát.. – mondtam bőgve.

Amint ezt kimondtam, mind a ketten elindultak megkeresni Roset, nekem pedig azt mondták telefonáljak körbe, hogy nem-e látta valaki. Először Jessicát hívtam.

- Szia Jess..Stef vagyok.. – mondtam könnyek között.

- Szia Stef, mi történt? – kérdezte ijedten Jess.

- Rose eltűnt, és előtte begyógyszerezte magát. – mondtam és megakadt az utolsó szó a torkomban.

- Te jó ég..de miért tette ezt? – kérdezte Jess elcsukló hangon.

- Mert Josh megcsalta..apropó hívd már fel helyettem Josht. Nekem nincs energiám most hozzá.

- Persze, hogy felhívom, meg jól ki is osztom! Ne aggódj, meg fogjuk találni! – nyugtatgatott Jess.

- Remélem, majd még jelentkezem, szia – tettem még hozzá, majd elköszöntem.

„Nem hiszem el, hogy Josh megcsalta Roset. Egyszerűen képtelenség felfogni. Egy álompár voltak..” – a gondolatok kavarogtak a fejemben.. „Hova mehetett?..”

Ebben a pillanatban beugrott az öreg sikátor a cukrászda és a kisbolt sarkánál.

"ROSE MINDIG ODAMEGY, HA SZOMORÚ!"

Szaladtam, ahogy csak a lábam bírta. Egyetlen ember volt a fejemben..Rose. Mindenáron meg kell mentenem, nem követheti ezt el!

10 percen belül ott volta, mikor odaértem azonnal megláttam ájultan feküdni Roset. Megnéztem a pulzusát, alig hogy, de még volt! Azonnal hívtam a mentőket. Elhadartam a címet és a helyzet súlyosságát. 

5 percen belül ott is voltak, mikor odaértek, azonnal hívtam Rose szüleit. Nekik is elhabogtam, hogy melyik kórházba viszik Roset. Azt mondták mire mi odaérünk ők is oda fognak érni.

*a kórházban*

Halk merengésünkből az ébresztett fel, mikor megláttunk egy orvost, aki épp Rose szobájából lépett ki. Rögtön megrohamoztuk a kérdéseinkkel, de ő megnyugtatott, és megdicsért engem, mert ha pár perccel később találnak rá, akkor nem éli túl. Így is szenvedett károkat az agya. Valószínűleg nem fog emlékezni egy pár dologra. Mikor ezt kimondta elsápadva néztünk egymásra. De az orvos megint csak annyit mondott, hogy nem kell aggódni, nem olyan súlyos a helyzet, mint amilyennek látszik, és ha nem emlékezne valamire, amikor felébred, az is csak átmeneti lesz.

Aztán egy ismerős arc jelent meg az ajtóban…

Díj!:)

Sziasztok! Sajnos nem részt hoztam, csak egy jó hírt szeretnék bejelenteni! ;) Megkapta a blog az első díjját,  aminek én nagyon örülök!! Már sokszor hangsúlyoztam, hogy imádom ezt a blogot írni, mert egyik része az életemhez köthető. Szóval remélem ti is velem együtt örültök:))
A díjat nagyon szépen Köszönöm: Gréti W. Krisztii-nek :)) <3

1. 10 dolgot kell elmondanod magadról!

2. A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!

3. 10 kérdést kell feltenni a jelöltnek.

4. 2 embert meg kell jelölni és linkelni

10.kérdés.

1.Mi inspirált téged az írásban? részben saját tapasztalatok alapján írtam:))

2.Miért ilyen jellegű blogba kezdtél? mert ezt tudom folytatni:D

3.Ha lehetne három kívánságod mi lenne az? One Direction, boldogság, szerelem:$

4.Ha azt mondanám,hogy ez volt az utolsó napod,így élted volna meg? nem:D

5.Mi a legszebb élményed? passzolok..:DD

6.Mikor lesz új rész?:DDD hétvégére remélem lesz ihletem:DD

7. Hanyadikos vagy? 8.

8.Melyik fiúhoz húz jobban a szíved? Zayn vagy Louis?:) Louis:$$

9.Szereted a Little Mix-et? Nagyon:))

10.Melyik a kedvenc dalod a Take Me Home-ról? Truly Madly Deeply, Over Again:$$

10.kérdésem 

1. Hány éves vagy? 

2. Miért pont ez a történet? 

3. Mi inspirál az írásban?

4. Kedvenc 1D tag? 

5. Legszebb élmény?

6. Mi az álmod? 

7. Amit akarsz, azt valóra tudod váltani? 

8. Álmodozó típus vagy?

9. Szerinted ki illene legjobban Harry Styles-hoz? 

10. Hanyadikos vagy?

Akiknek küldöm: http://ifeelthateverythingwillchange.blogspot.hu/

                          http://vampireeeandhope.blogspot.hu/

~5. Fejezet : A buli~

Sziasztok Nyusziik:) Itt van az 5. rész! Nagyon örülök neki, hogy a 4. fejezethez már 3 komi jött! Nagyon szeretem ezt a blogot írni, és szeretem, ha ezt díjazzátok. Ja, és bocsánat azért amiért, csak most hozok új részt, de most fogok felvételizni szombaton, szóval szurkoljatok!;) 

Jó olvasást!!

 Puszii : Húsvétinyuszii:))

*2 nappal később*

Ma végre találkozok Steffel. Jó csak 1 napja nem találkoztunk, de a legjobb barátnőknél ez olyan, mintha egy év lenne. Volt mit megbeszélnünk.

-          Szia Rose! – szólt Stef, majd megölelt.

-          Szia Stef! Hogy vagy?

-          Hát..unalmasan. És te? – kérdezte kíváncsian.

-          Nagyon jól. – mondtam és vigyorogtam.

-          Mi történt, hogy ennyire kivirágoztál? – kérdezte, és rám mosolygott.

-          Hát, majd elmondom. Ez nagyon hosszú. – ránéztem és elpirultam.

-          Oké, akkor most beszéljük meg a Szilvesztert. – mondta Stef.

-          Okés, benne vagyok. Már nagyon ki kéne engedni a gőzt. A kórházzal tele van a szütyőm. – mondtam és elnevettem magam.

-          Mi lenne ha.. – még nem is mondott semmit sem, de én már tudtam mit akar és a szavába vágtam.

-          Ha Chrisékkel buliznánk? – kérdeztem egyhangúan.

-          Honnan tudtad? – kérdezte.

-          Stef, túlságosan is ismerlek. – ránéztem és mosolyogtam.

-          És mi lenne, ha mindenki ott lenne? – kérdezte Stef.

-          Ott lesz. Ne aggódj. – válaszoltam.

Otthon felléptem Facebookra és keresgéltem az ismerőseim között. Csináltam egy csoportot aminek a szlogenje az volt hogy :

„Aki nem talált még elfoglaltságot Szilveszterre, az jöjjön hozzánk!”

Ebbe a csoportba kb. 100 embert vettem be. Szerencsére 30-an visszajeleztek, hogy jönnek. Nagyon örültem, mert Josh neve is a 30 között volt.  Szóval, mindenki ott lesz, aki számít.

*Szilveszter*

Este fél 10 van. Már majdnem mindenki megérkezett, kivéve Josh. Stef és én leültünk a kanapéra, és elkezdtünk beszélgetni. Sokan voltak, tényleg sokan. Barátok, és a barátok barátai. De sajnos ez nem tudott nyugtatni, hisz Ő nem volt itt. Biztos vagyok benne, hogy már nem is jön.

A gondolatom igaz volt. 12 óra volt és ő még sehol. Tehát beszéltem Steffel.

-          Szia! Ugye nem baj, ha most hazamegyek? – kérdeztem tőle, enyhén könnyes szemekkel.

-          Szia. Persze, hogy nem. De baj van? – kérdezte tőlem és megfogta a vállam.

-          Nem fontos.. – válaszoltam és egy öleléssel búcsúztam tőle.

Azzal a lökettel hipp-hopp kifordultam a házból, és mivel nem laktunk messze egymástól, már otthon is voltam. A szívem ezer darabra tört, mikor felléptem a Facebookra és ocsmány dolgokat láttam.

Joshról olyanokat írtak, hogy :

„Újjabb lányt tepert le a szívtipró, az újév tiszteletére. ”

Nem hittem a szememnek. Nem tudtam elképzelni azt, hogy megcsal. Hisz ott volt mellettem, mindig!

Gyorsan letekertem és megnézted a hozzászólásokat, amikben ilyenek álltak:

„Ki ez a csaj?”

„Azt hallottam Sandrának hívják.”

Hát nekem sem kellett több, hogy ne szóljak bele.

„Josh, hanyadik csajt hülyíted? Óriásit csalódtam benned! És én még azt hittem szeretsz, de csalódnom kellett benned..Utállak Josh Cempt!!! ”

Elküldtem a hozzászólást, majd elkezdtem bőgni. Anyuék nem voltak otthon, mert ők is elmentek bulizni. Nem akartam mást, csak meghalni. Bevettem a gyógyszereket, majd írtam egy búcsúlevelet, amit Stefnek és Jessicának címeztem.

„Sziasztok Csajok! Lehet, hogy mikor ezt olvassátok, én már nem vagyok. De ezeket az érzéseket még utoljára meg kell osztanom veletek!

Kedves Stef! Nagyon fogsz hiányozni, de légy nagyon erős, és szerezd meg Christ! Hajrá kislány! Remélem, hogy ő ott lesz, mikor én nem lehetek, és ő fog megvédeni minden rossztól, amiktől, én már csak fentről ítélkezhetek! De jól jegyezd meg, én mindig itt leszek veled! Soha nem veszem le rólad a szememet!

Kedves Jessica! Nyuszikáám, te is nagyon fogsz nekem hiányozni!  Neked ott van Bob, aki majd remélem vigyáz rád! Légy jó kislány, és vigyázz magadra!

Legyetek boldogak, úgy ahogy nekem sosem sikerült! Imádlak Titeket! Örök puszi : Rose.. ”

Amint ezt megírtam, a szemeim egyre nehezebbek lettek és nem bírtak nyitva maradni. Eljött az én időm. El kell mennem, azért, hogy Josh örökre boldog legyen, és ne legyen lelkiismeret furdalása. Persze mindenki hiányozni fog, de még mennyire. Sötétül minden

..Isten veled Világ!

*Stef szemszöge*

Miután Rose elment, semmi értelme nem lett a bulinak, így hát elküldtem mindenkit. Felhívtam Roset, hogy mi volt a gond ami miatt hazament. Hívtam egy milliószor, de nem vette fel. Így hát felléptem Facebookra, mert jellemző rá, hogy eldugja lenémítva a telefonját, miközben chatel. De engem is meglepett, az ami fogadott. Josh és egy ismeretlen lány csókcsatázik egy ágyban. Hirtelen nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mi van Rosessal. De már ő is látta. És az a hozzászólás. Úristen. Át kell mennem megnézni, hogy jól van-e.

*10 perccel később Roseéknál*

Kopogok, de senki sehol, és az ajtó tárva nyitva. Most meg mit csinált az az idióta? Mindenre képes. Ettől félek én is, mert az a „minden” nem nagyon tetszik nekem.

Felszaladtam a szobájába és megláttam a levelet és a gyógyszereket a földön. Hirtelen, ahogy a levelet olvastam, elkábultam és a földön kötöttem ki. Millió kérdés felmerült bennem. Hol van? Mit csinált? Mi ez a levél? És mi az oka? Meghalt? Ugye nem? A szívemet száz tűvel szurkálták, mert mindig én voltam depis, és nem ő. De ezek szerint csak nagyon jó titkolta. Ennyire lehettem jó barátnő, hogy még ezt sem tudtam. A saját magam kérdései engem őröltek belülről, és azt hittem meghalok.

Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy süt a nap. Elaludtam volna? Habár nem tagadom volt bennem egy fél üveg tömör Jagermeister. De a fejfájástól gyötörve is tudtam, hogy nincs meg a legjobb barátnőm, és azt is, hogy talán a legrosszabbra kellene gondolnom. De én nem akarok. Elkezdtek potyogni a könnyeim, és összetörve omlottam a padlóra..

4. Fejezet : Ijesztő álom ~

Sziasztok! Itt a megígért +18-as rész! Remélem tetszeni fog! Keményen megszenvedtem vele, mivel még saját tapasztalatom nincs, sok blogot elolvastam, amikből "fejlődtem" egy kicsikét. A következő rész min. 4 komment után jön! Most már tényleg szeretnék komikat és feliratkozókat! Nagyon keményen írom a blogot, és szeretném ha ezt díjaznátok egy kicsit! Na mindegy. Jó olvasást! Puszii : Húsvétinyuszii:$

Fáradtan dőltem be az ágyamba, de nem akartam punnyadónak tűnni, ezért lementem a nappaliba és leültem nézni a tv-t. Pont mikor a Music Channelre kapcsoltam, a One Direction – Little Things ment, amit persze én végig is énekeltem. Hiába, imádom őket, bárki bármit mond!

Túl sokáig néztem a tv-t, mert mire feleszméltem, már 21 óra volt. Még gyorsan csináltam egy szendvicset vacsoraképp és elindultam a szobámba. Néztem a tv-t egy ideig, de valahogy elaludtam.

Mikor felébredtem, dobáltam magam, mint a partra vetett hal. A tévében hangyaháború ment és feketén villogott a képernyő. Vaksötét volt a szobámban, pislogtam párat, hogy szokja a szemem a sötétséget, és akkor az ablakom felé néztem, nyitva volt. Biztos vagyok benne, hogy nem nyitottam ki, annál jobban félek, minthogy nyitott ablak mellett aludjak. Kutakodni kezdtem a komódomon, a kislámpa kapcsolója után. Amikor végre egy kis fény világította meg a szobám, felsikítottam.

- Josh – kiáltottam fel, amire bejött anyu is.

- Mi a baj Rose? – kérdezte.

- Semmi csak egy rossz álmom volt. – válaszoltam, mire ő bólintott egyet és kiment.

- Akkor én neked csak egy rossz álom vagyok? – kérdezte. – Ezért most nagyon meg fogsz bűnhődni. – mondta, és megint az a sunyi mosoly jelent meg az arcán.

- Nem te lüke, csak valahogy le kellett nyugtatni. – válaszoltam és rá mosolyogtam. – De te mit keresel itt? Az ablakon másztál be? – kérdeztem kíváncsian.

- Igen. És azért vagyok most itt, mert azt gondoltam, hogy én… te… – dadogott, és leült az ágyamra, lehajtotta a fejét, majd hirtelen felkapta. – A francba is nem vagyok a szavak embere – morogta, és előre hajolt, majd hirtelen megcsókoljon. 

Először meglepődtem, és nem mertem megmozdulni, de amint édes ajkai felfeszítették a számat, és a nyelve becsusszant, megremegtem.

Álmodom, biztos, hogy álmodom! De akkor miért érzem annyira intenzíven, az enyhén mentolos, és ámbra tusfürdő illatot. Miért érzem a kezeit a derekamon, még a takarón keresztül is?

Átkaroltam a nyakát, magamra rántva őt. Nem ellenkezett, fölém feküdt, és a fejem mellett megtámaszkodva csókolt tovább. Az ágyékom bizseregni kezdett. Nagyon melegem lett, le akartam venni magamról a takarót, de teste teljesen hozzám préselődött.

Mocorogni kezdtem, és akkor megéreztem, hatalmas volt, kőkemény, és nekem feszült. Belenyögtem a csókunkba, mire Josh megemelkedett egy picit, én ezt kihasználva, kihúztam közülünk a takarót, majd Josh teste újra hozzám préselődött, de most már csak a vékony hálóing választott el minket, na meg az ő alsója és pólója. Megemeltem a csípőmet, hogy jobban érezzem a merev férfiasságát. Ő felmordult, és elváltak az ajkaink, kinyitottam a szemem, és szembe találtam magam két gyönyörű kék szempárral.

- Azóta akarom ezt, amióta megláttalak a villamos megállóban – suttogta rekedten, és a nyakamra tapasztotta a száját.

 Nyelve végigszántott az ütőeremen. Egyik keze a pólóm alá csúszott, feltűrve azt, majd egyenesen a mellemre tette a puha, meleg kezét. A mellbimbóim megmerevedtek, és lüktetni kezdtek, ugyanúgy, mint az ágyékom. Megint megemelkedett, de most megmarkolta a hálópólóm, és egy rántással lehúzta rólam. Immár meztelenül feküdtem, és szakadozva vettem a levegőt, mert Josh a saját pólóját is lefejtette magáról. Az ajkam után kapott, és megborzongtam, amikor sima mellkasa az enyémhez ért. Nyelvünk egymásba gabalyodva, őrjítően vad táncot járt, fokozva ezzel a gerjedelmünket.

Hangosan felsóhajtottam, amikor Josh lehajtotta a fejét, és a szájába vette a kőkemény, meredező mellbimbómat.  Miközben a mellemet kényeztette a keze érzékien simogatta az oldalamat, egyre lentebb és lentebb kalandozva, míg végül a combomra nem tette azt az erős, és meleg kezét. Remegni kezdtem, mert őrjítő lassúsággal megindult a keze a belsőcombom felé. Ő is zihálva vette a levegőt. Halk sikoly hagyta el a torkomat, amikor hozzáért a nedvesen sikamlós szeméremajkamhoz, puha ujjaival szétfeszítve simogatni kezdte a hatalmasra duzzadt csiklómat.

Kihúzta a kezét a combjaim közül, és a karom után nyúlt, gyengéden lefejtve a nyakáról azt, majd újra a melleimnek szentelte minden figyelmét, miközben és belekapaszkodtam a lepedőbe.

És Josh nem hagyta abba, sőt mi több lentebb vándorolt a puha ajkaival, a hasamra adva pici, finom puszikat, majd a hasam aljára. Megmarkolta mindkét combomat, és kicsit nagyobb terpeszbe helyezte őket, majd felnézett rám, és huncutul elmosolyodott. Még a mosolya hatása alatt voltam, amikor megéreztem, hogy a nyelve végigsimít a szeméremajkamon remegni kezdett a testem, és még jobban megmarkoltam a lepedőt, ujjaival szétfeszítve, nyelve hozzáért a csiklómhoz, amitől úgy éreztem, mintha átvezették volna rajtam az áramot. 

Halkan felsikítottam, mert az ujja a hüvelyembe siklott. Megrándult a csípőm, ahogyan egyre beljebb és beljebb dugta az ujját, zihálva kapkodtam levegő után, amikor a másik ujja is belém csusszant. Úgy éreztem, hogy szétrepedek. Miközben gyengéden döfködött, nyelve szaporán járt a csiklómon. Az orgazmusom gigantikus volt, szinte felrobbantam, ahogy a bizsergés egyre erősebb és erősebb lett, majd szétterjedt egészen a kis lábujjam végéig, remegtem, és próbáltam halkan nyögdécselni, nehogy anyuék meghallják. Amikor abbahagyta, és felkúszott hozzám, becéző ajkai a számra tapadtak.

- Josh.. én még sosem.. – kezdtem el mondani, mikor elhallgatott egy csókkal.

- Ne aggódj. Óvatos leszek, és gyengéd! – lehelte, én pedig hittem neki.

Hanyatt döntött, és fölém feküdt, ágyékát az enyémhez nyomta, majd kezével végigsimított az oldalamon, és újra a combjaim közé nyúlt.

- Josh Cempt! – suttogtam levegő után kapkodva, mire a másik keze a mellemre siklott, és gyengéden gyúrni kezdte.

– Csak szólj, ha fáj, és én abbahagyom – utasított szelíden, majd fölém feküdt.

Alig érezhetően rám nehezedett, és a nedves nyílásomhoz illesztette, a kőkemény nemi szervét, és lassan, nagyon lassan tolta be. Hatalmas volt, és kemény, ez nem fér belém, kizárt, egyszer csak egy éles fájdalom cikázott át a testemen, amitől megmerevedtem. Josh kicsusszant belőlem, és ajkaimat keresve suttogni kezdett.

- Csináljam lassabban? – kérdezte szelíden.- Nagyon fájt? – megszólalni nem tudtam, csak megráztam a fejem, s közben éreztem, hogy egy áruló könnycsepp lefolyik az arcomon. Édesen lecsókolta, és az ajkamra tapadva, szenvedélyesen csókolt, miközben újra belém hatolt.

Most is nagyon fájt, de nem annyira, mint az első, megint kihúzódott belőlem, majd ismét belém csusszant, egyre síkosabb és síkosabb lettem. Ezt megismételte párszor, amíg teljesen el nem lazultam, és apró nyögésekkel adtam tudtára, hogy egyre jobban élvezem, amit csinál. Ajkai elváltak az enyémtől, és a nyakamra tapadva tett magáévá, de most erőseben, miközben az ütőeremet csókolva, állatias morgás hagyta el a torkát. Halkan felsikkantottam, mert ez a durvább mozdulat is elmondhatatlanul jól esett. Josh mindkét kezével leszorította a csípőmet, és gyorsabb ritmusra váltott, megremegtem, és szorosan becsuktam a szemeimet, élveztem, de egyszer csak megint meghallottam az édesen rekedt hangját.

– Ne csukd be a szemed, hadd lássam, hogy mennyire élvezed! – kipattantak a szemeim, és halkan nyögve néztem a szemeibe, miközben ő egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott bennem.

Hirtelen minden érintése felerősödött, minden simítása ezerszeresen hatott rám, szinte áramként rázta a testem az édes csókja. Férfiassága egyre nagyobbnak éreztem magamban. Nyüszítve vártam azt, hogy egyszer csak szétrobbanjak, attól a hatalmas orgazmus hullámtól, ami megremegtette az egész testemet. Éreztem, hogy Josh sem bírja tovább.  Borzasztóan izgatónak találtam, amint izzadságtól nedves homlokára rátapadt a rövid szőke haja, és zihálva kapkodta a levegőt, amikor éppen nem a számat ostromolta. És akkor robbant, testem íjként megfeszült, nem tudtam visszatartani a sikolyomat, ha akartam volna sem, amikor megéreztem, hogy rúdja szinte szétszakít, majd azt, hogy a nedve belém lövell, engem is utolért az az annyira várt beteljesülés.

- Jooosh!!!- sikítottam a nevét!

Josh teste elernyedt, és zihálva feküdt rajtam. Én még mindig az orgazmustól reszkető kezekkel, gyengéden simogattam a hátát. Josh a vállamra hajtotta a fejét, és mosolyogva nézet rám. Oldalra fordítottam a fejem, és én is elmosolyodtam.

- Mire gondolsz? – kérdezte hirtelen.

- Azon, hogy nagyon jól teljesített, Mr. Cempt! – feleltem, miközben lesütöttem a szemem. Legurult rólam, és az oldalára fekve, megtámaszkodott a könyökén.

- Te is egy Istennő voltál! Az én Istennőm! – mondta huncutul elmosolyodva.

- Ami az előbb történt, az… – vettem egy nagy levegőt –, valami felejthetetlen volt.. – motyogtam, miközben én is az oldalamra gördültem, és csak, hogy ne kelljen a szemébe néznem magunkra húztam a takarómat.

- Igazad van – mondta ő elgondolkozva. 

Én is megtámaszkodtam a könyökömön, és belenéztem azokba a csodás kék szemekbe.

Megcsókoltam, és egymás karjaiban aludtunk el.♥ 

*3. Fejezet : Végre otthon*

Sziasztok! Itt a kövi rész! Remélem tetszeni fog! A következő részben talán eljutok egy +18-as részhez is, szóval lesz egy ilyen rész is a blogban. Ha nem a 4. fejezetben, akkor az 5.-ben. Na, szóval csak ennyit akartam, jó olvasást! Puszii : Vikii:))

*Rose szemszöge*

 Nagyon sok érzés keringett bennem, az egyik az, hogy mi lenne ha… a másik pedig az, hogy nagyon szeretnék járni! Úgy éreztem, megint próbálkozok egy sort, így hát szóltam a nővérnek. Nehézkésen, de belement. Kimentünk sétálni, és beszélgetni kezdtünk.

-          És, hogy vagy Rose?

-          Nagyon jól! Szinte kicsattanok az energiától. Csak az fáj, hogy nem otthon vagyok. – mondtam huncut mosollyal az arcomon, amin a nővér jót kacagott.

-          Nem kell már arra sem sokat várni! Meglátod, hogy hamarabb haza fognak engedni, mint gondolod! - mondta a nővér és kacsintott egyet.

-          Remélem is! – néztem rá, és szinte már képzeletben estem Josh karjaiba, de ebben az „ábrándozkodásomban” meggátolt az orvos, aki szemmel láthatólag ideges volt.

-          Hát maga? Magának nem ágyban kellene lennie Rose? – mondta az orvos dülledt szemekkel, eddig sem volt valami „szép látvány” de gondoljatok bele, képzeljetek el egy jeti-medve keveréket, igen kb. én is így néztem rá.

-          De, valószínűleg ott kellene lennem, de, mint látja, nem ott vagyok! – mondtam neki flegmán, hiába a jó pofizás, pontosan tudta mennyire vágyok már haza.

-          Igen ezt látom, és azt is, hogy nagyon jól megyeget a járás. Sok sikert, ha így halad nemsokára haza kell engednem téged! – mondta és rám kacsintott az a csúfság.

Végre egy jó hír, gondoltam magamban. 11 óra. Ahogy ezen gondolkoztam, megjelent előttem Josh. Meglátott és nem hitt a szemének.

-          Szia Rose? Hát te? – mondta csibészes mosolyával.

-          Szia Josh. Én csak edzek. – mondtam és hirtelen elkapott a röhögő görcs. – Nem megy még annyira jól, de már lassan hazamehetek.

-          Ez egy szuper hír! Csak így tovább, gyere, segítek! – mondta és átemelt a nővér karjaiból az övébe.

Ha nem fogott volna erősen, biztos, hogy elszállok ott helyben.

-          Emlékszel arra a bizonyos mozira? – kérdezte Josh, hisz tudta, hogy kóma után biztos, hogy sok mindenre nem fogok emlékezni.

-          Nem, én mozira sem emlékszem, sőt még a szülinapjaimra sem, a balesetre is csak homályosan. – mondtam, szinte könnyek között.

-          Akkor majd bepótoljuk. – mondta Josh, és közben egy huncut mosoly hagyta el a száját.

-          Benne vagyok, de mi volt ez a mosoly? Mit akart jelenteni? – kérdeztem kíváncsian.

-          Semmi, semmi. Csak, egy fél évvel ezelőtt még az ágyad mellett ültem, most pedig a karjaimban tartalak, és ez annyira jó érzés. – válaszolta.

-          De még mennyire jó érzés, már régen a padlót ölelném, ha nem tartanál. – mondtam, és közben elnevettem magam.

Josh közelebb jött. Azt hittem végre megcsókol, de nem tette, helyette inkább súgott valamit a fülembe.

-          Foglak még én a karjaim közt tartani ne aggódj!

Nem tudom mit jelentett ez, de megint az a mindent elmondó, sunyi, alattomos, huncut mosoly, amit szinte most láttam először, de már most imádtam.

-          Szeretlek! – mondtam neki, halkan.

-          Én is Rose! – válaszolta, majd megcsókolt.

Csodálatos volt az érzés, abban a pillanatban, csak mi ketten léteztünk. A „pillangók” egyszerre repültek fel a gyomromban. A kezeimmel a nyakába kapaszkodtam, hogy ne essek, vagy esetleg ne dőljek el. Hatásos volt. Mikor be akarta fejezni a csókot én nem hagytam. Mindig is ilyen mohó és makacs voltam, de hát mit lehetett tenni, engem így kell szeretni. Aztán már mikor én sem kaptam levegőt, elengedtem szerencsétlent. 

-          De kis mohó vagy. – mondta, és megint bevetette azt a mosolyát.

-          És, nem tetszik? – kérdeztem, és közben elmosolyodtam.

-          Dehogynem. Benned minden úgy tetszik, ahogy vagy. De nem kell emiatt megfullasztani. Többet is kaphatsz, ha szeretnél. – mondta Josh, és a gyönyörű kék szemei szinte csillogtak az én barna szemeimben.

-          Megjegyeztem. – mondtam, majd megöleltem.

Miután Josh elment, bejött az orvos egy jó hírt közölni velem.

-          Szia Rose, van egy jó hírem!

-          Hello Doki, mi az a jó hír? – mondtam fáradtan.

-          Ha jól viselkedsz, akkor holnap hazaengedünk.

Úristen, végre egy jó hír! Holnap hazamehetek! A saját ágyamban aludhatok, a barátaimmal és a családommal lehetek, lehet ennél jobb?

*Másnap*

Anyu, tesóm és a barátaim nemsokára jönnek értem, hogy végre hazavigyenek. Annyira örülök, hogy végre Joshhal lehetek, a kórházon kívül. Ő az, akinek bármikor odaadnám magamat. Az a bizonyos nagy ő!

11 óra. Végre ideértek! Gyorsan összecuccoltam és már mentem is le a kocsihoz. Lent megölelgettem mindenkit. Stefet annyira régen láttam, amiatt, hogy a Művészeti Főiskolára jár, de most ő is itt volt. Josh adott a számra egy puszit köszöntésként.

-          Rose, ez meg? – kérdezte Stef, és megbökött.

-          Összejöttünk. – válaszoltam és elkezdtem virulni.

-          Gratulálok! – mondta Stef és megölelt.

*Otthon*

Alig vártam, hogy végre hazamenjek és felmenjek a szobámba. Már amikor lassítottunk a ház előtt, én majdnem kiugrottam a kocsiból és szinte repültem fel a lépcsőn.

*2. Fejezet : A vallomás*

Sziasztok! Itt az új rész! Nagyon szeretném, ha nem csak 1 komik jönnének! Rengeteg ötletem van a bloggal kapcsolatban, és ehhez, hogy tudjon érvényesülni, kellene egy pár ember is! Na mindegy..Jó olvasást! Puszóó : Vikii:))

Egy ajtózáródást hallottam. Josh megfogta a kezemet.

-         Rose. Nem szeretnék tőled búcsúzni, de mindent el kell neked mondanom, amit most érzek. Ott kezdem, amikor megláttalak, gyönyörű voltál. Aztán amikor a film közben beszélgettünk. Te vagy az a lány, akire mindig is vágytam. Egyszerre vagy dila és komoly, egyszerre vagy makacs és aranyos. Egyszerűen beléd szerettem! Ne hagyj itt kérlek! Harcolj! Harcolj a családodért és a barátaidért! Annyi időd van még hátra! Küzdj! Soha ne add fel az álmaidat. Hiszem, hogy vagy olyan erős, hogy le tudod gyűrni ezt az állapotot. Minden nap itt leszek, beszélek hozzád, addig amíg fel nem épülsz. Szeretlek Rose!

Ebben a pillanatban belül sírtam az örömtől, és a fájdalomtól, hogy lehet, hogy soha többé nem látom azokat és azt az arcot ami számomra fontos. Ebben a pillanatban belépett Stef. Könnyei közt kezdte mondani, kb. ugyanazt, amit Josh, de kicsit barátnősebben.

-          Szia Rose! Hogy történhetett ez? Ki volt az az állat, aki belétek hajtott? Na mindegy, nem erről szerettem volna beszélni! Ne hagyj itt minket! Ha felébredsz megkapod Josht, a régi barátaidat és persze a családodat! Szerintem is vagy olyan erős, hogy legyőzd a kómát! Puszi: A legjobb barátnőd Stef!

A szívem összeszorult, mikor hallottam a legjobb barátnőmet ilyenekről beszélni…Nagyon rossz volt..Össze kell szednem magamat és valahogy felkelni! Képes leszek rá! De vajon hogyan?  Ha még beszélni sem vagyok képes? Ebben a pillanatban belépett anyu is.

-          Oh Rose! Szörnyű téged ilyen állapotban látni! Az én drága erős nagylányom ilyen kiszolgáltatottan fekszik, egy kórházban. Az én hibám! Azért baleseteztetek, mert odavittem a kocsidat és kértem, hogy azzal gyertek haza! Nem akarlak elveszíteni! Szedd össze magad! Most légy a legerősebb! Szeretlek Rose!

Múltak a hetek, hónapok. Nagyon hiányzott mindenki. Anyu, Jessica, Bob, Kyara, Stef, de legfőképp Josh. Igaz minden nap hallom a hangját, de hiányzik az arca. Az az arc és ember amiért és akiért bármikor képes lennék ölni!

*Egy félév múlva*

A nővér, mint mindig bent volt a szobámban és éppen az infúziót cserélte, mikor próbára tettem magamat. Megpróbáltam megmozdulni! De sajnálatos módon sem a lában sem a kezem nem engedelmeskedett. De ki tudtam nyitni a szememet! Óriási öröm volt! Azt akartam, hogy akkor nyissam ki a szemem, mikor Josh bent van nálam. Pontosan 11 óra volt.

Onnan tudom, hogy mindig ilyenkor van vizit, és az orvos mindig bent van ilyenkor, és piszkálja a lábamnál található névtáblát. Ahogyan gondoltam, megjött Josh. Leült az ágyamra.

*Josh szemszöge*

Leültem mellé az ágyra. Szörnyű érzések keringtek bennem. Ez az életvidám lány, most itt fekszik némán, elhagyatottan és kiszolgáltatottan. Elkezdtem a mondani valóm.

-          Szia Rose! Itt vagyok, pontban 11-kor, mint mindig. Nagyon várom hogy kikerülj innen. Sőt azt várom, hogy kéz a kézben hagyjuk el a kórházat!

  Ebben a pillanatban, valami olyan történt, aminek még életemben nem örültem ennyire. Rose kinyitotta a szemét és rám mosolygott!

-          Istenem! Kinyitottad a szemed? De hogyan? Csoda történt! – mondtam, és a boldogságtól elkezdtem könnyezni.

-          Nem tudom, valahogyan sikerült! Annyira jó látni az arcodat! Mindent hallottam amit mondtál és én is nagyon szeretlek! – válaszolta Rose, és mosolygott rám.

-          És most már haza is mehetünk? – kérdeztem lelkesen.

-          Nem hiszem, addig nem mehetek haza, míg nem tudok járni.

Rosszul esett amit mondott, de nem baj. Már van remény! Együtt fogunk kimenni ebből az épületből! Kimentem és elújságoltam a többieknek a jó hírt. Stef kapkodva a levegőt ült le. Mindenki nagyon örült. Főleg én. Visszakapom Rose-t, ennyi hónap után. El sem hiszem.